„Meg kellett mutatnom, hogy a viszontagságoknak is van jó oldala“

Danijela Filmet rendezett a válság alatt önkénteskedő három nő munkájáról Horvátország, Zágráb

Zágráb lakosainak nagyon kemény márciusuk volt. Váratlanul lecsapott a járvány, ami eleve súlyos következményekkel járt, aztán jött egy pusztító földrengés, melynek pont a város alatt volt az epicentruma. A régi épületek teljesen megsemmisültek, a tömegközlekedés leállt, és sokan fedél nélkül maradtak. Danijela a történtek láttán úgy gondolta, ideje megmutatni az érem másik oldalát. „Vannak nők ebben az országban, akik önzetlenül megosztják másokkal tudásukat és idejüket, és önként segítik a társadalom többi tagját. »Women can do it!« című filmem róluk szól. A cselekmény három nő április 24. és május 10. közötti történetét örökíti meg, akik a járvány alatt társadalmi munkát végeztek. A filmben bemutatom, hogy a polgárok hogyan viselkedtek ebben a hihetetlenül nehéz időszakban és nyújtottak segítséget a rászorulóknak ” – magyarázza Danijela. A 22 perces kisfilm megtekinthető a Youtube-on.

„Nap mint nap új módszereket vetünk be, hogy a tanároknak ösztönzést, a diákoknak pedig támogatást adjunk“

Mario tanulmányt írt „A koronavírus mint tanórai téma” címmel Horvátország, Zagreb

Bármely vészhelyzetben az ismeretátadás az egyik első tennivaló. Látni kell, hogy életkortól függetlenül mindenki tud tenni a járvány megfékezéséért. Mario pedagógustársaival és tanítványaival közösen – megbízható, hiteles és releváns források alapján – rendszeresen elbeszélget a jelenlegi helyzetről, ami másokra is ösztönzőleg hatott. A beszélgetések során különös hangsúlyt kapott, hogy az emberi méltóság minden körülmények között tiszteletet érdemel, nehogy a gyűlöletbeszéd, az idegengyűlölet és az előítéletesség teret nyerjen. A dezinformáció ellen egyesült erővel lép fel minden európai intézmény. Az Európai Unió ebből a célból az online platformokkal is összefog, arra ösztönözve őket, hogy a megbízható forrásoknak adjanak nagyobb nyilvánosságot, a tényellenőrzés során valótlannak vagy félrevezetőnek ítélt tartalmakat pedig sorolják hátrébb, és távolítsák el az illegális vagy potenciálisan a testi épséget veszélyeztető információkat.