A fejlődő országokra alkalmazandó kereskedelmi rendszerek
Az EU fejlesztési politikája hangsúlyozza a kereskedelem fontosságát, és a leginkább rászoruló országokra összpontosít. Az általános vámkedvezmény-rendszer (GSP) a fejlődő országok egyes termékeinek biztosít az EU piacához való preferenciális hozzáférést. Az afrikai, karibi és csendes-óceáni országokra vonatkozó preferenciális rendszereket a gazdasági partnerségi megállapodások garantálják, és a „fegyver kivételével mindent” rendszer továbbra is érvényes a legkevésbé fejlett országok tekintetében. Ezek a rendszerek összhangban vannak a Kereskedelmi Világszervezet szabályaival.
Jogalap
A közös kereskedelmi politika jogalapját az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 207. cikke képezi. Az EUMSZ 188. cikkének (2) bekezdése kiköti, hogy a közös kereskedelempolitika végrehajtására a Parlament jóváhagyását igénylő rendes jogalkotási eljárást kell alkalmazni.
Az EUMSZ 218. cikke értelmében a nemzetközi kereskedelmi megállapodások, például a gazdasági partnerségi megállapodások megkötéséhez a Parlament jóváhagyása szükséges.
Kereskedelem és fejlesztés
A „Kereskedelem, növekedés és fejlődés – A leginkább rászoruló országokra szabott kereskedelmi és beruházási politika kialakítása”[1] című, 2012. évi bizottsági közlemény tükrözi a „kereskedelem és fejlesztés” elképzelés jelentős változásait. Noha a kereskedelmet továbbra is a fejlesztési stratégiák középpontjába állította, annak szükségességét hangsúlyozta, hogy a fejlődő országok között egyre inkább különbséget kell tenni annak érdekében, hogy a leginkább rászorulók kapjanak figyelmet. Ezzel párhuzamosan arra is felhívta a figyelmet, hogy növelni kell a szinergiákat a kereskedelem- és a fejlesztéspolitika – például a politikák fejlesztési célú koherenciájának uniós elve és a „Változtatási program” című 2011-es közlemény[2]– között, illetve ismételten rá kell mutatni annak fontosságára, hogy tiszteletben kell tartani az olyan alapvető uniós értékeket, mint az emberi jogok.
Multilaterális szinten az EU támogatja a WTO 2001-ben indított dohai fejlesztési menetrendjét. 2015 októberében az EU ratifikálta a WTO kilencedik miniszteri konferenciáján Baliban aláírt, a kereskedelmi eljárások egyszerűsítéséről szóló megállapodást, amely különösen fontos a fejlődő és a tengerparttal nem rendelkező országok számára. A WTO Nairobiban megtartott, tizedik miniszteri találkozóján az EU és néhány más WTO-tagország erőteljesen fellépett a fejlődő országokat érintő egyéb témakörök előmozdításáért is. A WTO Buenos Airesben tartott, 11. miniszteri konferenciájának (2017) és a WTO Genfben tartott, 12. miniszteri konferenciájának (2022) eredményei azonban nem erősítették meg a meglévő különleges és megkülönböztetett bánásmódra vonatkozó rendelkezéseket azáltal, hogy pontosabbá, hatékonyabbá vagy működőképesebbé tették volna azokat, vagy hogy kiegyensúlyozottabb szabályokon alapuló rendszert hoztak volna létre.
A 2005 decemberében tartott WTO miniszteri konferencián indítottkereskedelemösztönző támogatás kiegészíti a dohai fejlesztési menetrendet, és a kereskedelmi kapacitás kiépítéséhez nyújt támogatást a növekedés serkentése és a szegénység elleni küzdelem céljából. Az EU 2007-ben külön kereskedelemösztönzési stratégiát fogadott el, amelynek átdolgoztak annak érdekében, hogy az megfeleljen az ENSZ 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlődési menetrendjének, a fejlesztési politikára vonatkozó uniós konszenzusnak és a globális uniós stratégiának. 2017 júliusában a Bizottság jelentéstadott ki, amelyet 2017 novemberében egy új közlemény követett. A Tanács 2017. december 11-én következtetéseket fogadott el a közleményről, a Parlament pedig 2017 augusztusában meghallgatást szervezett. Az uniós kereskedelemösztönző támogatásról szóló, 2022. évi eredményjelentés megerősíti, hogy az EU és tagállamai a világ vezető kereskedelemösztönző támogatóiként 2020-ban 23 milliárd euróval járultak hozzá a hivatalos fejlesztési támogatásra jogosult mintegy 140 ország és terület finanszírozásához, ami a 2019. évi 17,9 milliárd EUR-hoz képest növekedést jelent. Ez a globális kereskedelemösztönző támogatási alapok mintegy 38%-át teszi ki, és 2018-hoz képest 44%-os növekedést jelent.
Általános preferenciarendszer
Az általános preferenciarendszer (GSP) célja az, hogy a fejlődő országok és területek számára az áruikra kivetett vámtarifák csökkentése révén megkönnyítse az uniós piacra történő bejutást. Az Unió eredetileg egyoldalú tarifális preferenciákat biztosított annak érdekében, hogy további exportbevételt generáljon a fejlődő országok számára, hogy azok azt befektethessék fenntartható fejlődésükbe. A 2012-es reform[3] után a GSP-rendszer a leginkább rászoruló országokra – legkevésbé fejlett, azaz LDC-országok – koncentrált, ám megtartotta a rendszer három elemét. Az első a standard GSP: azaz egy olyan önálló kereskedelmi szabályozás, amelyen keresztül az Unió egyes külföldi termékek számára nem kölcsönös alapon, csökkentett vámtarifák vagy vámmentesség formájában biztosítja az uniós piacra történő kedvezményezett bejutást. A második elem, a GSP+ egy különleges ösztönzőrendszer, amely vámtarifa-csökkentéseket kínál azoknak a sérülékeny országoknak, amelyek ratifikálták és végrehajtották az emberi és munkajogokra, a környezetvédelemre és a jó kormányzásra vonatkozó nemzetközi egyezményeket. A harmadik, a „fegyver kivételével mindent” (EBA) kezdeményezés 48 legkevésbé fejlett ország termékei – a fegyverek és lőszerek kivételével – számára vámmentes és kontingensek nélküli bejutást biztosít.
A „standard” GSP-re – amely az összes vámtétel tekintetében megközelítőleg 66%-kal csökkenti a vámtarifákat – való jogosultság feltételeit megszigorították annak érdekében, hogy arra csak az alacsony és közepesen alacsony jövedelmű, leginkább rászoruló országok legyenek jogosultak. Ennek eredményeként a kedvezményezettek csoportja 2016 és 2017 között jelentősen, 176-ról 23-ra, 2020-ban pedig15-re csökkent, ami azt jelenti, hogy a Világbank által magas vagy közepes jövedelmi kategóriába sorolt országokat fokozatosan kiiktatták a rendszerből.
A fenntartható fejlődést és a felelősségteljes kormányzást szolgáló GSP+ különleges szabályozás az összes vámtételnek többé-kevésbé ugyanazon, a standard GSP keretében kijelölt 66%-a tekintetében biztosított vámmentességet a kiszolgáltatottnak tekinthető fejlődő országok számára. Ennek az volt a feltétele, hogy a kedvezményezett országok ratifikálják és ténylegesen hajtsák végre a fenntartható fejlődéshez kapcsolódó 27 nemzetközi megállapodást, ideértve az alapvető emberi jogi egyezményeket, a munkajogi megállapodásokat, valamint a környezetvédelemmel és a kábítószerek illegális előállítása és kereskedelme elleni harccal kapcsolatos bizonyos egyezményeket. A feltételek teljesítésének hiánya a vámengedmények felfüggesztését eredményezi. A kedvezményezettek listája nyolc országra terjed ki. E két GSP-rendszer eredetileg 2023 decemberében járt volna le, de 2027 decemberéig meghosszabbították azokat, mivel a Parlament és a Tanács jelenleg tárgyalja az új GSP-rendeletet. Az új rendeletnek továbbra is ugyanezt a politikát kell követnie, amely a kedvezményezett országok fenntartható gazdasági, társadalmi és környezeti fejlődésének előmozdítását célozza, ideértve a jó kormányzás és az emberi jogok tiszteletben tartását is, a szegénység felszámolásának elsődleges céljával.
A „fegyver kivételével mindent” (EBA) kezdeményezés 48 legkevésbé fejlett ország termékei – a fegyverek és lőszerek kivételével – számára biztosít vámmentes és kontingensek nélküli bejutást korlátlan ideig. Ezek közül 34 afrikai, 8 ázsiai, 5 csendes-óceáni, 1 pedig karibi ország (Haiti). Valamennyi olyan ország, amely az EU-val szabadkereskedelmi megállapodást írt alá és ratifikált, fejlettségi szintjétől függetlenül automatikusan kikerül a preferenciális elbánás hatálya alól.
Gazdasági partnerségi megállapodások
A gazdasági partnerségi megállapodások az EU és az afrikai, karibi és csendes-óceáni régió közötti kereskedelem a 2000. évi Cotonoui Megállapodás keretében történő előmozdításának fő eszközeivé váltak. Erre épülnek az EU–AKCS kereskedelmi kapcsolatok, amelyek a Cotonoui Megállapodás három pillérének egyikét képezik, és amelyeknek kompatibilisnek kell lenniük a Világkereskedelmi Szervezet előírásaival. Ezek fokozatosan átveszik az Unió egyoldalú preferenciális kereskedelmi rendszerének szerepét.
A gazdasági partnerségi megállapodásokról szóló tárgyalások 2002-ben kezdődtek, és várhatóan 2008-ra zárulnak le. Mivel a tárgyalási folyamat a vártnál sokkal több időt vett igénybe, az EU rendeletet fogadott el a piacra jutásról annak érdekében, hogy 2014-ig (amit két évre meghosszabbított) átmeneti piaci hozzáférést biztosítson addig, amíg meg nem kötik, alá nem írják, és nem ratifikálják a gazdasági partnerségi megállapodásokat. A folyamat nem eredményezte a tervezett regionális dimenziót, mivel a piacra jutásról szóló rendelet lejártakor (2016. október 1-jén) csak két teljes régió írt alá gazdasági partnerségi megállapodást – amelyek közül még egyiket sem ratifikálták –, és csupán egyetlen regionális gazdasági partnerségi megállapodás volt hatályban. A piacra jutásról szóló rendeletet 2016. július 28-cal hatályon kívül helyezte és felváltotta a 2016. június 8-i (EU) 2016/1076 európai parlamenti és tanácsi rendelet[4]. Bár a Cotonoui Megállapodás 2020 decemberében lejárt, a gazdasági partnerségi megállapodások várhatóan érvényben maradnak, és továbbra is központi szerepet fognak játszani a Cotonoui Megállapodást követő időszakban, különösen azért, mert a Tanács 2023. július 20-án jóváhagyta a megállapodástervezetet, és azt az Európai Parlament jelenleg vizsgálja felül.
A jelenlegi helyzet
Az első regionális gazdasági partnerségi megállapodás a Karibi Fórum (Cariforum) gazdasági partnerségi megállapodása volt, amelyet 2008 októberében írtak alá és a Parlament 2009. március 25-én hagyott jóvá. Jelenleg ideiglenesen van érvényben, a gazdasági partnerségi megállapodás közös szervei pedig 2010 óta rendszeresen üléseznek. A megállapodást 2015-ben vizsgálták felül először. Mindkét fél közös monitoringrendszert hoz létre a gazdasági partnerségi megállapodás végrehajtásának és hatásának mérésére. Folyamatban vannak a tárgyalások az egyes földrajzi árujelzők oltalmáról szóló megállapodásról, valamint a végrehajtás első tíz évére vonatkozó utólagos értékelő tanulmányról.
Nyugat-Afrika: az EU és 16 nyugat-afrikai ország között a regionális gazdasági partnerségi megállapodásról szóló tárgyalásokat 2014 februárjában zárták le. Az összes uniós tagállam és 15 nyugat-afrikai ország – Nigéria kivételével – aláírta a megállapodást. Mauritánia és a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) 2017. augusztus 9-én társulási megállapodást írt alá, amelyben rögzítették az ország részvételét az ECOWAS kereskedelempolitikájában, így a gazdasági partnerségi megállapodásban. Időközben Elefántcsontpart és Ghána 2008. november 26-án és 2016 július 28-án időszaki kétoldalú gazdasági partnerségi megállapodást írt alá. Az Európai Parlament 2016. december 1-jén adta egyetértését, és azóta mindkét időszaki megállapodást ideiglenesen alkalmazzák. Ghána és az EU jóváhagyta a Ghána által javasolt teljes piacra jutási ajánlatot és ütemtervet. Ghána 2020-ban kezdte meg az uniós termékek piacának liberalizálását, amelynek 2029-ig kell lezárulnia. A felek megállapodtak a származási szabályokról szóló jegyzőkönyv végleges változatáról is.
Közép-Afrika: Kamerun volt az egyetlen közép-afrikai ország, amely aláírta az EU és Közép-Afrika közötti gazdasági partnerségi megállapodást 2009. január 15-én. Az Európai Parlament 2013 júniusában adta egyetértését. Kamerun parlamentje 2014 júliusában ratifikálta a megállapodást, és az 2014. augusztus 4-én lépett ideiglenes alkalmazásba. Időközben az EU felvette a kapcsolatot a régióval a többi közép-afrikai ország csatlakozását illetően, de regionális gazdasági partnerségi megállapodást még nem írtak alá.
Kelet- és Dél-Afrika: 2009-ben a régió négy országa (Mauritius, Seychelles, Zimbabwe és Madagaszkár) gazdasági partnerségi megállapodást írt alá, amelyet 2012. május 14. óta ideiglenesen alkalmaznak. A Parlament 2013. január 17-én adta egyetértését. A megállapodás nyitva áll más országok előtt is, és a Comore-szigetek 2017 júliusában írta azt alá. Ideiglenes alkalmazása 2019. február 7-én kezdődött. Folyamatban vannak az arra irányuló tárgyalások, hogy a kiterjesszék gazdasági partnerségi megállapodás hatályát, beleértve az összes kereskedelemmel kapcsolatos kérdést, például a kereskedelem és a fenntartható fejlődés közötti kapcsolatot, valamint hogy tanácsadó szerveket hozzanak létre a civil társadalom és a parlamentek számára, és a legutóbbi tárgyalási fordulóra 2023 júliusában kerül sor.
Kelet-afrikai Közösség: a regionális gazdasági partnerségi megállapodásról szóló tárgyalások 2014. október 16-án sikeresen lezárultak. Ruanda és Kenya 2016. szeptember 1-jén írta alá a megállapodást, csakúgy, mint az uniós tagállamok és az EU. Kenya megerősítette a megállapodást, és a Bizottság 2023 szeptemberében ideiglenes gazdasági partnerségi megállapodást nyújtott be a Tanácsnak jóváhagyásra. Uganda és Burundi foglalkozik a gondolattal, hogy aláírja a megállapodást. 2016. november 11-én a tanzániai parlamenti képviselők sajnálatosan a gazdasági partnerségi megállapodás ellen szavaztak.
Dél-afrikai Fejlesztési Közösség (SADC): tíz éves tárgyalássorozatot követően a gazdasági partnerségi megállapodást 2014 júliusában sikeresen lezárták. Az EU és a Dél-afrikai Fejlesztési Közösségnek a gazdasági partnerségi megállapodást kötő csoportja – amely a Dél-afrikai Fejlesztési Közösség 15 tagállamából 6 ország: Botswana, Lesotho, Mozambik, Namíbia, Szváziföld és Dél-Afrika – 2016 júniusában aláírta a megállapodást, és az 2016 októberében lépett ideiglenesen érvénybe, miután a Parlament 2016 szeptemberében egyetértését adta. Mozambik 2017 áprilisában ratifikálta a megállapodást, és 2018. február 4. óta ideiglenesen alkalmazza azt. Dél-Afrika 2019-ben hivatalosan kilépett a SADC-jegyzőkönyvből. Angola megfigyelői státusszal rendelkezik, és 2021-ben tárgyalásokat kezdett a fenntartható beruházások megkönnyítéséről szóló megállapodásról, a Bizottság pedig 2023 júniusában benyújtotta javaslatait a Tanácsnak.
A csendes-óceáni térség: A gazdasági partnerségi megállapodást az EU és Pápua Új-Guinea 2009 júliusában, a Fidzsi-szigetek pedig 2009 decemberében írt alá. Az Európai Parlament 2011 januárjában adta egyetértését. Pápua Új-Guinea parlamentje 2011 májusában ratifikálta a gazdasági partnerségi megállapodást. A Fidzsi-szigetek 2014 júliusában úgy határozott, hogy megkezdi a gazdasági partnerségi megállapodás ideiglenes alkalmazását. 2018 júliusában Tonga kifejezte szándékát a gazdasági partnerségi megállapodáshoz való csatlakozásra. A közelmúltban Szamoa (2018 decemberében), valamint a Salamon-szigetek (2020 májusában) zárta le a gazdasági partnerségi megállapodáshoz való csatlakozás folyamatát.
Wolfgang Igler