Szociális és foglalkoztatáspolitika: általános elvek

Az európai integráció az évek során jelentős társadalmi előrelépést eredményezett. 2017-ben újabb mérföldkövet sikerült elérni, amikor a Parlament, a Tanács és a Bizottság kihirdette a szociális jogok európai pillérét, és megerősítette elkötelezettségét amellett, hogy jobb élet- és munkakörülményeket biztosítson az egész Európai Unióban. Az ehhez kapcsolódó, 2021. évi cselekvési terv konkrét kezdeményezéseket határozott meg e kötelezettségvállalás valóra váltása érdekében.

Jogalap

Az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 3. cikke, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 9., 10., 19., 45–48. és 145–161. cikke.

Célkitűzések

Az EUSZ 3. cikke kimondja, hogy az Uniónak a teljes foglalkoztatottságot és a társadalmi haladást kell célul kitűznie. A foglalkoztatás előmozdítása, a jobb élet- és munkakörülmények, a megfelelő szociális védelem, a vezetőség és a többi alkalmazott közötti párbeszéd, a tartósan magas foglalkoztatás érdekében az emberi erőforrások fejlesztése, továbbá a kirekesztés elleni küzdelem képezi az Európai Unió és a tagállamok közös célkitűzéseit a szociálpolitika és a foglalkoztatás terén az EUMSZ 151. cikkében foglaltak szerint.

Eredmények

A. A Római Szerződéstől a Maastrichti Szerződésig

Annak érdekében, hogy a munkavállalók és családtagjaik teljes mértékben kihasználhassák a mozgás és munkavállalás szabadságát a közös piacon, a Római Szerződés (EGK-Szerződés, 1957) előírta a tagállamok szociális biztonsági rendszereinek koordinálását. Rögzítette a férfiak és a nők egyenlő díjazásának elvét, amelynek közvetlen hatályát az Európai Unió Bírósága elismerte, valamint rendelkezett az Európai Szociális Alap (ESZA) létrehozásáról (2.3.2.).

Az Egységes Európai Okmány (EEO, 1986) minősített többségi szavazással új szakpolitikai területeket vezetett be, köztük a munkahelyi egészségvédelmet és biztonságot, a munkáltatói szervezetek és a szakszervezetek közötti szociális párbeszédet, valamint a gazdasági és társadalmi kohéziót.

Egyre nagyobb konszenzus alakult ki azt illetően, hogy fokozott figyelmet kell fordítani a belső piac kiteljesítéséhez kapcsolódó szociális tényezőkre. 11 tagállam állam- és kormányfői – az Egyesült Királyság a kívülmaradást választotta – 1989 decemberében, a strasbourgi csúcstalálkozón hosszas vitákat követően elfogadták a munkavállalók alapvető szociális jogairól szóló közösségi chartát (Szociális Charta).

B. Az Amszterdami Szerződéstől a Lisszaboni Szerződésig

Az Egyesült Királyság kimaradása következtében kialakult kettős jogalapból adódó kényelmetlen helyzetet az Amszterdami Szerződés (1997) aláírásával sikerült megoldani, amikor valamennyi tagállam – ideértve az Egyesült Királyságot is – megegyezett abban, hogy a szociálpolitikáról szóló megállapodást belefoglalják a későbbi EUMSZ szövegébe (151–161. cikk). A 153. cikk értelmében az együttműködést felváltotta az együttdöntési eljárás, amelyet kiterjesztettek az Európai Szociális Alappal (2.3.2.), a munkavállalók szabad mozgásával és a közösségi migráns munkavállalók szociális biztonságával (2.3.4.) kapcsolatos rendelkezésekre is. Az új 19. cikk lehetőséget biztosított arra, hogy a Tanács megfelelő intézkedéseket hozzon „a nemen, faji vagy etnikai származáson, valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés leküzdésére”. Ennek alapján nem sokkal később két irányelvet fogadtak el: a személyek közötti, faji vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról szóló 2000/43/EK irányelvet és a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló 2000/78/EK irányelvet.

Az Amszterdami Szerződés az EU célkitűzései közé felvette a magas szintű foglalkoztatás előmozdítását is, és azzal a feladattal ruházta fel a Közösséget, hogy e területen támogassa és egészítse ki a tagállamok tevékenységeit, például azáltal, hogy a nyitott koordinációs módszer alapján kialakít egy „összehangolt stratégiát”, mégpedig az európai foglalkoztatási stratégiát (az EUMSZ 145–150. cikke) (2.3.3.).

2000-ben a nizzai csúcstalálkozón került sor az Európai Unió Alapjogi Chartájának elfogadására. A tagállamok közötti és a Bizottsággal folytatott együttműködés támogatása érdekében (az EUMSZ 160. cikke) létrehozták az európai foglalkoztatási stratégia szakpolitikai keretén belül működő Foglalkoztatási Bizottságot, valamint a szociális védelemmel foglalkozó bizottságot, azonban elutasították az összes olyan javaslatot, amely az együttdöntési eljárás kiterjesztésére irányult.

A lisszaboni stratégia 2005. évi félidős értékelésének tükrében az európai foglalkoztatási stratégia keretében elfogadott foglalkoztatási iránymutatásokat beépítették a növekedésre és munkahelyteremtésre vonatkozó integrált iránymutatásokba.

2007-ben létrehozták az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapot, hogy támogatást nyújtson a kereskedelem változó globális szerkezete miatt elbocsátott munkavállalóknak (2.3.2.).

A 2007-es Lisszaboni Szerződés további előrelépést tett lehetővé az európai integráció szociális dimenziójának megszilárdításában. Az EUSZ kiemeli az EU szociális céljait, köztük a teljes foglalkoztatottságot és a generációk közötti szolidaritást (3. cikk). A 6. cikk szerint az Alapjogi Charta ugyanolyan kötelező jogi erővel bír, mint a szerződések. A Charta elismeri az úgynevezett „szolidaritási jogokat”, mint például a munkavállalók tájékoztatáshoz és konzultációhoz való jogát, a kollektív tárgyaláshoz, valamint a tisztességes és megfelelő munkakörülményekhez, továbbá a szociális biztonsághoz és a szociális segélyhez való jogot. Az EUMSZ-be egy horizontális szociális záradékot illesztettek be, amely előírja az EU számára, hogy egyéb politikái és tevékenységei meghatározása és végrehajtása során teljesítse a fent említett szociális célkitűzéseket (9. cikk).

C. A Lisszaboni Szerződés óta történt fejlemények

A pénzügyi és gazdasági válság tükrében 2010-ben elfogadott Európa 2020 stratégia az inkluzív növekedést határozta meg egyik kiemelt területeként, amely előmozdítja a magas foglalkoztatottságú, társadalmi és területi kohéziót eredményező gazdaságot. A stratégia öt kiemelt célt is meghatározott, beleértve egy mérföldkőnek számító szociális célkitűzést (a szegénység kockázatának kitett emberek számának legalább 20 millióval való csökkentése 2020-ig), valamint a foglalkoztatásra vonatkozó megújított kötelezettségvállalást (75%-os foglalkoztatási cél a 20–64 év közöttiek körében). E célok elérése érdekében hét kiemelt kezdeményezést határoztak meg: ezek közé tartozik az Új készségek és munkahelyek menetrendje, amelynek fő célja a rugalmas biztonsággal foglalkozó politikák átdolgozása volt, valamint a szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai platformja (2.3.9.). Az e kezdeményezések terén elért előrelépést az uniós gazdasági kormányzás éves ciklusa, az európai szemeszter keretében követték nyomon. A szegények számának emelkedésére adott válaszként 2014-ben létrehozták a leginkább rászoruló személyeket támogató európai segítségnyújtási alapot. Az alap élelmiszert és alapvető anyagi támogatást nyújt, valamint a társadalmi befogadást célzó tevékenységeket biztosít.

2017. április 26-án a Bizottság bemutatta a szociális jogok európai pillérét, amely 20 kulcsfontosságú elvet és jogot határoz meg az élet- és munkakörülmények javítását célzó megújult konvergenciafolyamat támogatására. Ezek három kategóriába sorolhatók: i. egyenlő esélyek és hozzáférés a munkaerőpiachoz, ii. tisztességes munkakörülmények és iii. szociális védelem és befogadás. A 2017. novemberi göteborgi szociális csúcstalálkozón a Parlament, a Tanács és a Bizottság hangsúlyozták közös elkötelezettségüket az iránt, hogy a szociális jogok európai pilléréről szóló közös nyilatkozatot fogadjanak el. A szociális jogok európai pillérét az előrehaladás nyomon követése érdekében egy „szociális eredménytábla” egészíti ki (2.3.9.).

2019-ben létrehozták a pozsonyi székhelyű Európai Munkaügyi Hatóságot. E hatóság fő célja, hogy segítse a tagállamokat és a Bizottságot annak biztosításában, hogy a munkavállalói mobilitásra és a szociális biztonsági rendszerek koordinálására vonatkozó uniós szabályokat tisztességes, egyszerű és hatékony módon hajtsák végre.

Ugyanebben az évben számos fontos jogi aktust fogadtak el. A szülők és a gondozók vonatkozásában a munka és a magánélet közötti egyensúlyról szóló (EU) 2019/1158 irányelv célja a családi szabadság és a rugalmas munkafeltételek hozzáférhetőbbé tétele, tovább javítva ezáltal a férfiak és a nők közötti egyenlőséget a munkaerőpiacon. Az átlátható és kiszámítható munkafeltételekről szóló (EU) 2019/1152 rendelet célja, hogy olyan további alapvető jogokat biztosítson a munkavállalók számára, mint például a munkájuk lényeges szempontjait érintő konkrétabb tájékoztatáshoz való jog, a próbaidő hosszának korlátozása, a további munkahely keresésére való lehetőségek bővítése a kizárólagossági záradékok tiltása révén, a referencia-munkaidőről való előzetes értesítés és az ingyenes kötelező képzés biztosítása. A munkavállalók és az önálló vállalkozók szociális védelemhez való hozzáféréséről szóló tanácsi ajánlás célja a biztosítottság hiányával kapcsolatos problémák megszüntetése volt.

A Covid19-világjárvány kitörését követően számos intézkedést fogadtak el a válság foglalkoztatási és társadalmi következményeinek kezelésére, például a koronavírusra való reagálást célzó beruházási kezdeményezéseket (CRII és CRII+), valamint a szükséghelyzeti munkanélküliségi kockázatokat mérséklő ideiglenes támogatást nyújtó európai eszközt (SURE). Emellett elindították az európai menekültekre irányuló kohéziós fellépést (CARE), és növelték a kohéziós célú és az európai területeknek nyújtott helyreállítási támogatási program (REACT-EU) forrásaiból származó előfinanszírozást, támogatva a tagállamokat és a régiókat abban, hogy sürgősségi segítséget nyújtsanak az Ukrajna elleni orosz invázió elől menekülőknek.

2021. március 3-án a Bizottság közzétett egy, a szociális jogok európai pillérére vonatkozó cselekvési tervet: ebben konkrét kezdeményezéseket határozott meg, amelyek elindítását a jelenlegi megbízatás során (2024 végéig) vállalta. Kiemelt célokat is javasolt 2030-ra, mégpedig a 20–64 év közöttiek foglalkoztatottsági arányának legalább 78%-ra való növelését, az évente képzésben részt vevő felnőttek arányának legalább 60%-ra való növelését, valamint a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázatának kitett személyek számának legalább 15 millióval való csökkentését. 2021. május 7–8-án, a portói szociális csúcstalálkozón a vezetők megerősítették elkötelezettségüket e kiemelt célok mellett. Ennek során a különféle intézmények és szervezetek – köztük a Parlament – elfogadták a portói szociális kötelezettségvállalást, az uniós állam- illetve kormányfők pedig a Portói Nyilatkozatot. A kapcsolódó nemzeti célokat 2022 júniusában terjesztették elő. A célok elérését elő fogja segíteni a felülvizsgált szociális eredménytábla, a 2021–2027 közötti időszakra vonatkozó többéves pénzügyi kereten és a NextGenerationEU-n – különösen a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközön – keresztül történő finanszírozás, valamint az európai szemeszter keretében végzett nyomon követés.

A Tanács ugyanebben az évben ajánlást fogadott el az európai gyermekgarancia létrehozásáról, amelynek célja, hogy megelőzze és leküzdje a társadalmi kirekesztést azáltal, hogy garantálja a rászoruló gyermekeknek a kisgyermekkori neveléshez és gondozáshoz, az oktatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz, az étkezéshez és a lakhatáshoz való hozzájutását. A 2021–2027 közötti időszakra vonatkozó Európai Szociális Alap Pluszon (ESZA+) belül minden tagállamnak megfelelő összeget kell elkülönítenie a gyermekszegénység elleni küzdelemre, azoknak a tagállamoknak pedig, amelyekben a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázatának kitett gyermekek aránya meghaladja az uniós átlagot, az ESZA+ 5%-át erre a célra kell fordítaniuk.

A dolgozói szegénység elleni küzdelem eszközeként az Európai Unióban biztosítandó megfelelő minimálbérekről szóló (EU) 2022/2041 irányelv követelményeket állapít meg annak biztosítására, hogy a nemzeti jogszabályokban és/vagy kollektív szerződésekben előírt minimálbérek elegendőek legyenek, és javítja a munkavállalók tényleges hozzáférését a minimálbérek nyújtotta védelemhez. A minimálbér meghatározása továbbra is nemzeti hatáskörbe tartozik, de a tagállamoknak garantálniuk kell, hogy nemzeti minimálbéreik lehetővé tegyék a munkavállalók számára, hogy méltó életet élhessenek.

Az aktív befogadást biztosító megfelelő minimumjövedelemről szóló tanácsi ajánlás célja a szegénység és a társadalmi kirekesztődés elleni küzdelem és a magas foglakoztatottsági szint elérése azáltal, hogy biztosítja – minimumjövedelem útján – a megfelelő jövedelemtámogatást, illetve a támogató és alapvető szolgáltatásokhoz való tényleges hozzáférést az elegendő forrással nem rendelkező személyek számára, valamint elősegíti a munkaképes személyek munkaerőpiaci integrációját.

Az Európai Parlament szerepe

Jóllehet a Parlament szerepe régóta a konzultációra és a felügyeletre korlátozódik, az EP mindig aktívan részt vett a foglalkoztatás és a szociálpolitika területén az uniós fellépés alakításában. A Parlament az európai integráció korai szakaszától kezdve több ízben szorgalmazta az aktívabb szociálpolitikát az Unió gazdasági színtéren egyre növekvő jelentőségének megfelelően, és támogatta a Bizottság különböző, ez irányú javaslatait. A Parlament aktívan közreműködött az Amszterdami Szerződés előkészítésében, és ennek köszönhetően abba bekerült a szociálpolitikáról szóló megállapodás, valamint egy foglalkoztatásról szóló fejezet is.

A lisszaboni stratégia kidolgozása idején a Parlament következetesen ragaszkodott ahhoz, hogy a növekedési stratégiák kialakításában szerepet kell játszaniuk a foglalkoztatási és szociális megfontolásoknak, és kijelentette, hogy a magas szintű szociális védelemnek a lisszaboni stratégia központi elemét kell képeznie. Emellett úgy vélekedett, hogy a lisszaboni stratégia nem határozott meg kellően kötelező erejű célokat a szociális területen, és felszólította a tagállamokat, hogy szorosan kövessék figyelemmel az Európa 2020 stratégia részeként végrehajtott reformok foglalkoztatási és szociális hatását. A 2007–2008. évi pénzügyi válság megvitatása során a Parlament szorgalmazta az európai szociális modellek megőrzésére és egy erős szociális Európa megteremtésére vonatkozó uniós kötelezettségvállalást.

A Parlament több alkalommal kérte, hogy a foglalkoztatási és szociális célokat hatékonyabban építsék be az európai szemeszterbe, mégpedig azáltal, hogy a szociális mutatókat kötelezővé teszik és kiterjesztik a gyermekszegénységre és a tisztességes munkára.

A Parlament bírálta azokat az intézkedéseket, például gazdasági kiigazítási programokat, amelyeket a bevonása nélkül hajtottak végre. 2014 márciusában kijelentette, hogy a súlyos pénzügyi nehézségekkel küzdő országok kiigazítási programjainak megtervezésére és végrehajtására irányuló politikai folyamatot csak valóban demokratikus intézmények irányíthatják.

A Parlament megerősítette azt is, hogy az uniós költségvetés pénzügyi forrásainak felhasználásáról hozott döntéseiben elkötelezett a szociális értékek mellett. A Parlamentnek köszönhetően a 2014–2020-as programozási időszakban az ESZA (2.3.2.) a teljes uniós kohéziós finanszírozás 23,1%-át tette ki, és minden tagállam ESZA-részesedésének 20%-át a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemre kellett fordítani. Hasonlóképpen a 2021 és 2027 közötti ESZA+ tekintetében a Parlament rendelkezéseket vezetett be az élelmiszer- és anyagi támogatás elkülönített finanszírozásának növelése és a szociális partnerek kapacitásépítésének megfelelő finanszírozása érdekében, továbbá biztosítékokat annak garantálása céljából, hogy az Unió által finanszírozott projektek teljes mértékben tiszteletben tartsák az alapvető jogokat.

A Parlament meghatározó szerepet játszott az európai gyermekgarancia létrehozásában. 2015-ben egy olyan garancia bevezetésére szólított fel, amelynek segítségével minden európai gyermek, akit a szegénység, illetve a társadalmi kirekesztődés kockázata fenyeget, ingyenes egészségügyi ellátáshoz, oktatáshoz, kisgyermekkori neveléshez és gondozáshoz, tisztességes lakhatáshoz és megfelelő táplálkozáshoz juthat. 2017-ben a Parlament felkérte a Bizottságot, hogy hajtson végre előkészítő intézkedést egy esetleges gyermekgarancia-rendszer létrehozásával kapcsolatban, megnyitva az utat ezen eszköz bevezetéséhez.

A 2016. évi európai szemeszterről szóló állásfoglalásában a Parlament felszólította a Bizottságot és a tagállamokat, hogy hozzanak intézkedéseket az EU-n belüli társadalmi konvergencia erősítésére. Arra is felszólította a Bizottságot, hogy határozza meg és számszerűsítse a szociális méltányossággal kapcsolatos koncepcióját. A 2023. évi európai szemeszter foglalkoztatási és szociális prioritásairól szóló állásfoglalásában a Parlament egy olyan gazdasági kormányzási struktúra kidolgozására kérte a Bizottságot, amely a szolidaritáson, az integráción, a társadalmi igazságosságon és konvergencián, a nemek közötti egyenlőségen, a magas színvonalú közszolgáltatásokon, többek között a mindenki számára elérhető minőségi közoktatási rendszeren, a minőségi foglalkoztatáson és a fenntartható fejlődésen alapul.

A szociális jogok európai pilléréről szóló állásfoglalásában a Parlament – miközben teljes mértékben támogatta a Bizottság e téren tett kezdeményezését – hangsúlyozta annak fontosságát, hogy bizonyos jogok egy alapvető csoportját mindenki számára biztosítani kell, és felszólította a szociális partnereket és a Bizottságot, hogy működjenek együtt egy, a tisztességes munkakörülményekről szóló keretirányelvre irányuló javaslat benyújtása érdekében.

2017. július 4-én a Parlament állásfoglalást fogadott el a munkakörülményekről és a bizonytalan foglalkoztatásról, elismerve a nem szabványos, atipikus foglalkoztatási formák növekvő népszerűségét. Ezt a problémát újfent hangsúlyozta 2020. október 22-i állásfoglalásában, amely megállapította, hogy a Covid19-válság negatív következményeinek nagy részét az atipikus formában foglalkoztatott munkavállalók viselték, akik gyakran kívül maradtak a tagállami intézkedések hatókörén.

2020-ban a Parlament meghatározta a méltányos átállást szolgáló erős szociális Európára vonatkozó prioritásait, és ennek keretében kérte a szociális jogok európai pillérének és egy, a társadalmi haladásról szóló jegyzőkönyvnek a szerződésekbe való belefoglalását, továbbá felszólította a tagállamokat és a Bizottságot, hogy fogadjanak el egy kötelező szociális célokat tartalmazó, ambiciózus „2030-as portói menetrendet”.

2021-ben, a folytatódó Covid19-világjárvány tükrében a Parlament felszólított egy olyan uniós jogszabály megalkotására, amely lehetővé teszi a munkavállalók számára, hogy munkaidőn kívül digitálisan bontsák a munkahelyi kapcsolatot. Oroszország Ukrajna elleni agresszíós háborújával összefüggésben a Parlament aggodalmát fejezte ki a válság súlyos társadalmi és foglalkoztatási hatásai miatt, különösen a fiatalok tekintetében. Ezenkívül egy olyan fenntartható, inkluzív és reziliens növekedési modell felé való elmozdulást szorgalmazott, amely támogatja a felfelé irányuló társadalmi konvergenciát és megerősíti az uniós gazdaság és társadalmak fenntartható fejlődését és rezilienciáját.

A témával kapcsolatos további információkért látogasson el a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság honlapjára.

 

Monika Makay