skip to content
 
 
 
2019-12-16

Magyar- és lengyelországi jogállamiság: vita a Tanáccsal és a Bizottsággal

A képviselők hétfőn felmérik, hogy veszélybe kerültek-e az uniós értékek Magyar- és Lengyelországon. A vitán Didier Reynders biztos és Tytti Tuppurainen finn miniszter is részt vesz.

Az Állampolgári Jogi Bizottságban a 7 (1) cikk szerinti eljárásról folytatott vitában a Tanács képviseletében Tytti Tuppurainen finn miniszter bemutatja a magyar és a lengyel helyzetet, Didier Reynders igazságügyi biztos pedig a lengyel ügyre fókuszál.

Tuppurainen miniszter pár nappal az Általános Ügyek Tanácsában a Parlament 2018. szeptemberi kérésére indult, Magyarországról szóló eljárás keretében tartott meghallgatást követően bemutatja az éves jogállamisági párbeszédről született tanácsi következtetetéseket. A miniszter a magyarországi helyzetről alkotott tanácsi álláspontot is ismerteti.

Tuppurainen miniszter és Reynders biztos ezt követően számol be a lengyel jogállamiság helyzetéről. 2018 márciusában a Parlament támogatta a Bizottság javaslatát, amely az országban zajló folyamatok miatt a 7. cikk szerinti eljárás elindítását indítványozta.

Időpont: december 9., hétfő, 21:00-22:30

Helyszín: Európai Parlament, Strasbourg, Louise Weiss épület N1.4-es terem

A vita élőben követhető.

Háttér

A 7-es cikk (1) bekezdése szerinti eljárás (amelyet Magyarország esetében a Parlament, Lengyelország esetében pedig a Bizottság kezdeményezett) célja, hogy megállapítsa: fennáll-e egy tagállam esetében az Unió alapértékei megsértésének veszélye. A magyar esetben a Parlament elsősorban az igazságszolgálatás függetlensége, a szólásszabadság, a korrupció, a kisebbségek jogai, és a bevándorlók és menekültek helyzete miatt fejezte ki aggodalmát.

Lengyelország esetében a hatalmi ágak szétválasztása, az igazságszolgáltatás függetlensége és az alapjogok adtak okot a legtöbb aggodalomra. Az Unió tagállamai négyötödös többséggel és a Parlament jóváhagyásával dönthetnek az uniós szerződés 7. cikkének (2) bekezdésében szereplő eljárás elindítása mellett. Ezen eljárás végén szabható ki szankció - például a tanácsi szavazati jog felfüggesztése - a szerződést megszegő tagállamra.

További információ

Az ülés napirendje

Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság

A jogállamiság helyzete a tagállamokban és a híres 7. cikk (infografilka)

Szabadon felhasználható kép- és hanganyag

Kapcsolat

SZONTAGH Andrásné Annamária
Európai Parlament
Magyarországi Kapcsolattartó Irodája
Sajtóattasé
Telefon: +36 1 411 3552
Mobil: +36 30 603 0575
E-mail: andrasne.szontagh@europarl.europa.eu

PÁLFY Katalin
Európai Parlament
Magyarországi Kapcsolattartó Irodája
Sajtóattasé
Telefon: +36 1 411 3549
Mobil: +36 30 173 47 33
E-mail: katalin.palfy@europarl.europa.eu

BALÁZS Eszter
Sajtóreferens
Telefon: (+32) 2 28 42373 (BXL)
Telefon: (+33) 3 881 73839 (STR)
Mobil: (+32) 470 88 08 77
sajto-hu@europarl.europa.eu