skip to content
 
 
 
2020-03-25

Az EP a magyar demokrácia mellett a COVID-19 járvány idején is

Az Állampolgári Jogi Bizottság hangsúlyozza, hogy a magyar kormány által a COVID-19 járvány kapcsán javasolt rendkívüli intézkedéseknek tiszteletben kell tartania az Unió alapértékeit.

  • A tagállamok még nehéz időszakban is felelősséggel tartoznak az alapvető jogok, a jogállamiság és a demokratikus jogok tiszteletben tartásáért és védelméért
  • Az Európai Bizottságnak meg kellene vizsgálni a javasolt intézkedések összeegyeztethetőségét az Unió alapértékeivel
  • Az Állampolgári Jogi Bizottság aggasztónak találja a „veszélyhelyzet" kiterjesztését

Juan Fernando López Aguilar (S&D, Spanyolország), az Állampolgári Jogi Bizottság elnöke az alábbi nyilatkozatot tette azzal kapcsolatban, hogy a magyar kormány rendeletekkel irányítana addig, amíg az országban a kormány által bejelentett „veszélyhelyzet" életben marad:

„Az Állampolgári Jogi Bizottság nevében aggodalmamat szeretném kifejezni azzal kapcsolatban, hogy a magyar Országgyűlés szavazni szándékozik a 'veszélyhelyzet' meghosszabbításáról és a büntető törvénykönyv megváltoztatásáról. Elismerjük, hogy a tagállamok felelőssége, hogy ebben a nehéz időszakban védelmükről gondoskodjanak, azonban az intézkedéseknek minden esetben biztosítaniuk kell az alapvető jogok, a jogállamiság és a demokratikus alapelvek érvényesülését.

Ezért felszólítjuk a Bizottságot, hogy vizsgálja meg, vajon a javasolatok összhangban állnak-e az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkével, és emlékeztetjük a tagállamokat, hogy mind felelősséggel tartoznak ezen közös értékek tiszteletben tartásáért és védelméért."

Háttér

A magyar kormány március 23-án sürgős, kivételes eljárásban benyújtotta azt a négyötödös többséget igénylő törvénytervezetet, amely lehetővé tenné, hogy rendeletekkel kormányozzon a veszélyhelyzet időtartama alatt. Bár a törvénytervezetet nem fogadta el az Országgyűlés, a kormányzó pártoknak lehetősége nyílik arra, hogy a következő kedden - élve kétharmados többségükkel - elfogadhatják azt.

További információ

Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság

 

A jogállamiság helyzete a tagállamokban és a híres 7. cikk (infografika)

Rosszabb állapotban a jogállamiság Magyarországon és Lengyelországban (2020.1.16.)

Szabadon felhasználható kép- és hanganyag

Kapcsolat

SZONTAGH Andrásné Annamária
Európai Parlament
Magyarországi Kapcsolattartó Irodája
Sajtóattasé
Telefon: +36 1 411 3552
Mobil: +36 30 603 0575
E-mail: andrasne.szontagh@europarl.europa.eu

PÁLFY Katalin
Európai Parlament
Magyarországi Kapcsolattartó Irodája
Sajtóattasé
Telefon: +36 1 411 3549
Mobil: +36 30 173 47 33
E-mail: katalin.palfy@europarl.europa.eu

BALÁZS Eszter
Sajtóreferens
Telefon: (+32) 2 28 42373 (BXL)
Telefon: (+33) 3 881 73839 (STR)
Mobil: (+32) 470 88 08 77
sajto-hu@europarl.europa.eu