skip to content
 
 
 

Sajtóközlemények

2020

Európa egyre inkább megújuló forrásokból nyer energiát, ezért a képviselők a tárolási megoldások – például a háztartási akkumulátorok és a hidrogéntermelés – felfuttatását javasolják.
A Parlament pénteken jóváhagyta a szírai válság miatt Törökországban, Jordániában és Libanonban rekedt menekültek és befogadóik támogatásának folytatását.
A Parlamentben pénteken bejelentették a júniusban létrehozott új bizottságokban dolgozó képviselők névsorát.
A képviselők által jóváhagyott módosítások biztosítják, hogy a polgárok közvetlen demokratikus részvételét biztosítani hivatott eszköz nem esik áldozatául a koronavírus-járványnak.
A képviselők szerdán Angela Merkel kancellárral és Ursula von der Leyen bizottsági elnökkel vitatták meg a következő hat hónap német tanácsi elnökségének stratégiáját és céljait.
A képviselők az Európai Tanács június 19-i ülése után és a július 17-i csúcstalálkozó előtt kifejtették álláspontjukat az Unió jövőbeli finanszírozásáról és a gazdasági helyreállításról.
A koronavírus-járvány megmutatta, hogy az Uniónak hatékonyabb eszközökre van szüksége a közegészségügyi vészhelyzetetek kezeléséhez, mondták a képviselők egy szerda esti vita során.
A Parlament elfogadta a járművezetők munkakörülményeit javító szabálymódosítást, amely a közúti szállításban elterjedt versenytorzító gyakorlatot is visszaszorítja.
Az Európai Parlament 2020-2021-es évekre vonatkozó, megújult médiatámogatási pályázati felhívására (COMM/SUBV/2020/M) 2020. július 31.-ig lehet pályázni.
Társadalmainkban nincs helye a rasszizmusnak, fogalmaznak a képviselők, felkérve a Bizottságot: álljon ki határozottan és szilárdan a rasszizmus, az erőszak és az igazságtalanság ellen.

2019

A Parlament csütörtökön támogatta az első uniós szintű, külföldi működőtőke-átvilágítási rendszer felállítását, amely a stratégiai ágazatok védelmét hivatott szolgálni.
Az alkotók, újságírók jobb tárgyalási pozícióban lesznek az internetóriásokkal: ez a szerdán este a szerzői jogi szabályzásról megszületett, a szólásszabadságot fenntartó megállapodásnak köszönhető.
A Parlament szerdán elfogadta a regionális támogatások egyszerűsített szabályzásáról alkotott álláspontját a 2021-2027 közötti időszakra.
Normal 0 false false false EN-GB X-NONE X-NONE MicrosoftInternetExplorer4 /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Table Normal"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman",serif;} A Parlament szerdán támogatta az Unió és Szingapúr közötti szabadkereskedelmi és beruházásvédelmi megállapodást.
Unión belülről és az azon kívülről működtetett földgázvezetékek: informális megállapodás született a Parlament és a Tanács között az új, egyértelmű szabályozásról.
A Parlament kedden elfogadta álláspontját a vízhiányt a kezelt szennyvíz mezőgazdasági újrahasznosításával kezelni kívánó jogszabálytervezetről.
A romák alapjogai továbbra is rendszeresen sérülnek, ezért a Parlament szigorúbb fellépést sürget az Unióban a cigányellenességgel szemben.
A Parlament kedden támogatta a 2017-18-as erdőtüzek, viharok és áradások miatt teljesítőképességének határára ért uniós polgári védelmi rendszer modernizálását.
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök kedden 17 órától folytat eszmecserét az EU jövőjéről a képviselőkkel.
A Parlament elnöke, Antonio Tajani támogatásáról biztosította a Venezuelában fogva tartott újságírókat, és megemlékezett a decemberi strasbourgi támadásban életét vesztett két újságíróról.

2018

A Parlament szerdán alapos vizsgálatot követően javaslattal állt elő a radikalizálódás megállítására, az adatfelhasználhatóság javítására, és a terrorizmus áldozatainak támogatására.
Oleg Szencov, az Oroszországban bebörtönzött ukrán filmrendező kapta idén az EP emberi jogi díját, a Szaharov-díjat. A díjátadót nélküle tartották meg december 12-én Strasbourgban.
Az európai uniós tagállamok nagykövetségei és konzulátusai adhassanak ki humanitárius vízumokat annak érdekében, hogy a védelemért folyamodóknak ne kelljen az életüket kockára tenniük ahhoz, hogy Európába jussanak.
Az Európai Parlament szerdán hozzájárult az Unió által valaha megkötött legnagyobb kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodáshoz az Unió és Japán között.
A Ciprusi Köztársaság államfőjével, Nikosz Anasztasziadisszal Európa jövőjéről folytatott vita előtt felszólalva, az EP elnöke együttérzését fejezte ki az Európai Parlament székhelyén, Strasbourgban történt terrortámadás áldozataival és hozzátartozóikkal.
Az uniós minisztereknek mihamarabb fel kellene vennie Bulgáriát és Romániát a schengeni övezetbe, mondták a képviselők.
Az európai uniós tagállamok nagykövetségei és konzulátusai adhassanak ki humanitárius vízumokat annak érdekében, hogy a védelemért folyamodóknak ne kelljen az életüket kockára tenniük ahhoz, hogy Európába jussanak.
Az Európai Parlament elnöke, Antonio Tajani az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 70 éves évfordulójára emlékezett a decemberi strasbourgi ülésszak megnyitásakor.

2017

2020-ig meghosszabbítják, és pluszforrásokkal egészítik ki az európai gazdasági talpra állásban kitüntetett szerepet játszó beruházási alapot (EFSI).
Az agrárpolitika egyszerűsítését és a gazdálkodók szupermarketekkel szembeni alkupozíciójának erősödését szolgáló intézkedéseket szavazott meg kedden az EP.

Sajtómeghívó

2017-12-08

Meghívó Szaharov-díj rendezvényre, melynek díszvendége LÁMIA ADZSI BASSÁR emberi jogi aktivista
Az EP-képviselők szerint az EU-nak jóval többet kell tennie, hogy javuljon a fogyatékkal élők szociális és gazdasági helyzete.
Az EP nyomására a jövő évi büdzséből több pénz jut a fiatalok és kisvállalkozások támogatására, kutatás-fejlesztésre és az Erasmus programra is.
Mairead McGuinness alelnök az ülés kezdetén bejelentette, hogy Antonio Tajani tiltakozó levelet küldött Lengyelországba, amelyben elítélte a lengyel EP képviselők eljátszott felakasztását.
Európa jövője és az Erasmus program témájában rendezett fórumot az Európai Parlament magyarországi és szlovákiai Tájékoztatási Irodája Kassán. A november 20-i eseménynek a kassai Műszaki Egyetem adott otthont. A résztvevő szlovák és magyar diákok Monika Smolková (S&D) és Schöpflin György (EPP) európai parlamenti képviselőknek tehették fel kérdéseiket.
Az EP készen áll a menedékkérők igazságosabb elosztását célzó dublini szabályok reformjáról szóló tárgyalásokra.