György
HÖLVÉNYI

Skriftlige stemmeforklaringer - 8. valgperiode György HÖLVÉNYI

Medlemmerne kan afgive en skriftlig forklaring af, hvordan de har stemt på plenarmødet. Forretningsordenens artikel 194

Programmet for retlige anliggender (A8-0068/2019 - Josef Weidenholzer, Heidi Hautala) HU

17-04-2019

Sor került a „Jogérvényesülési program” elfogadására is, amely eredeti célja a bírák továbbképzése, az európai igazságügyi együttműködés erősítése lett volna. A jelenlegi előterjesztés a programhoz azonban olyan új elemeket csatol, amelyek eltérnek az eredeti céltól. A program olyan civil szervezeteket erősítene, akik úgymond "védik" a jogállamiságot akár saját kormányuk ellen, és úgy finanszírozná ezen NGO-kat, mintha azok a tagállamok igazságügyi rendszereinek részét képeznék. Elfogadhatatlan számomra, hogy a politikai tevékenységet folytató civil szervezetek uniós forrásokból pénzeljék, ezért a FIDESZ néppárti delegáció tagjaként a szöveg ellen szavaztam.

Programmet for rettigheder og værdier (A8-0468/2018 - Bodil Valero) HU

17-04-2019

Felháborító, hogy a ma elfogadott „Jogok és Értékek program” alapján mostantól az EU költségvetéséből - köztük a magyar adófizetők pénzéből - is finanszírozhatják az EU tagállamaiban a jogállamiság érvényesülését vizsgáló akár politikai szerepet játszó nem kormányzati szervezeteket. Magyarországon ezek az NGO-k köztudottan a Soros György nevéhez köthető szervezetek, amelyek az elmúlt évek során a jogállamiság köntösébe bújtatva hevesen támadták a magyar kormányt. Ellenzem a politikai tevékenységet folytató civil szervezetek uniós forrásokból való pénzelését, ezért a FIDESZ néppárti delegáció tagjaként a szöveg ellen szavaztam. Ehelyett az EU külső határait védő tagállamok - így a magyar határkerítés - költségeit kellene megtérítenie az Európai Uniónak.

EF-statistikker over migration og international beskyttelse (A8-0395/2018 - Cecilia Wikström) HU

16-04-2019

Fontosnak tartom, hogy álljanak rendelkezésre hiteles, pontos és aktuális adatok az illegális bevándorlás súlyosságának megállapítása érdekében, viszont ezen adatok szolgáltatása nem róhat túl nagy terhet a tagállamokra. Ennél pedig még fontosabb, hogy az adatokat csak az illegális migráció megfékezése érdekében lehessen felhasználni, nehogy pedig egy esetleges állandó kötelező betelepítési kvóta tagállami részesedésének a kiszámításához járuljon hozzá. Szkeptikus maradtam az adatok végső felhasználására való tekintettel, ezért a FIDESZ néppárti delegáció tagjaként tartózkodtam a végszavazásnál.

OLAF's undersøgelser og samarbejdet med Den Europæiske Anklagemyndighed (A8-0179/2019 - Ingeborg Gräßle) HU

16-04-2019

Az Európai Bizottság rendelettervezete az Európai Csalás Elleni Hivatal és az Európai Főügyészség együttműködésére vonatkozó eljárásokat és szabályokat tartalmaz, illetve a két uniós intézmény hatásköri kérdéseit rendezi. A rendelettervezetet az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága tárgyalta. Magyarország több más tagállammal együtt nem vesz részt a megerősített együttműködésben, melynek alapján az Európai Ügyészség létrejön. Ennek fényében az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén a szavazáson tartózkodtam.

Netværk af indvandringsforbindelsesofficerer (A8-0040/2019 - Cécile Kashetu Kyenge) HU

16-04-2019

Egyetértek azzal, hogy a bevándorlási tisztviselők európai hálózata segítse elő a harmadik országokkal történő együttműködést az illegális migráció megfékezése és a migrációt kiváltó okok helyben történő kezelése érdekében, hogy aktívan vegyen részt az embercsempészés és emberkereskedők elleni küzdelemben. Viszont nem elfogadható számomra, hogy az illegális migráció megállításában a legális migrációs csatornák létrehozásában segédkezzen. A cél továbbra is az illegális migráció megfékezése, a fokozott határvédelemmel, illetve a migrációt kiváltó okok helyben történő kezelésével. Ezért a FIDESZ néppárti delegáció tagjaként tartózkodtam a végszavazásnál.

Balance mellem arbejdsliv og privatliv for forældre og omsorgspersoner (A8-0270/2018 - David Casa) HU

04-04-2019

Az irányelv célja minimumkövetelmények meghatározása, de tekintettel kell lennünk a szubszidiaritás elvére is, mivel a családjogi kérdések meghatározása tagállami hatáskörbe tartozik. A tagállamok nyújthatnak az irányelvben lefektetettnél kedvezőbb feltételeket. Magyarország nem kényszerítő intézkedésekkel akarja elérni a munka és a család jobb egyensúlyát. Magyarország nagyon erősen támogatja a családokat és ösztönözi a gyermekvállalást, amelynek része az is, hogy a nőket támogatjuk a munkahelyre való visszatérésben. Ebben szerepe van az apasági szabadságnak is, de Magyarországon ezen is túlmegy: 2022-re megvalósul a teljes bölcsődei ellátottság és bevezetjük a nagyszülői gyedet: ha a család úgy dönt, akkor az aktívan dolgozó nagyszülő is otthon maradhat a gyermekkel és ő lesz jogosult a pénzbeli támogatásra.
Nagyon sokféle megoldás létezik tehát, ezért úgy vélem, hogy a tagállamokra kell bízni, hogy az irányelven túlmenően hogyan támogatják a nőket, a családokat. Véleményünk szerint a családok elég érettek ahhoz, hogy a szülői szabadság átruházásról döntsenek, nem kell semmit rájuk kényszeríteni. Az ellátási szintet pedig úgy kell meghatározni a tagállamoknak, hogy erősítsék a szülői szabadság mindkét szülő általi igénybevételét. Támogatjuk, hogy a szülői szabadságot legfeljebb a gyermek 8 éves koráig ki lehessen venni. Ugyancsak támogatjuk a gondozói szabadság intézményét, de a részlet szabályokat itt is a tagállamoknak kell kidolgozniuk.

Midlertidig genindførelse af grænsekontrol ved de indre grænser (A8-0356/2018 - Tanja Fajon) HU

04-04-2019

Az egyes tagállamok által 2015 óta fenntartott, már-már intézményesített határellenőrzések teljes mértékben szembe mennek az Európai Unió alapvető szabadságjogaival és aláássák a schengeni megállapodás érvényesülését. Ezek az állandósult belső határellenőrzések veszélyeztetik a magyar polgárok számára az EU legkézelfoghatóbb vívmányát, a szabad mozgáshoz való joguk gyakorlását. Emellett komoly kihatással lehet az áruk, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlására is, amelyek pénzügyi hatásai negatívan befolyásolhatják az EU gazdasági növekedését. Véleményünk szerint az Unió külső határait kell megvédeni minden eszközzel, nem a belső határnélküliséget megszüntetni.
Az első olvasatos szöveg összhangban van a magyar kormány álláspontjával, miszerint el kell kerülni a nem valós indokok alapján állandósított belső határellenőrzések visszaállítását. Továbbá garanciákat kell beépíteni, hogy a belső határellenőrzést politikai céllal ne tarthassák fenn, ezért a FIDESZ néppárti delegáció tagjaként szavazatommal támogattam az első olvasatos álláspont elfogadását.

Midler til den specifikke tildeling til ungdomsbeskæftigelsesinitiativet (A8-0085/2019 - Iskra Mihaylova) HU

27-03-2019

Az Ifjúsági Foglalkoztatási Kezdeményezés az Ifjúsági Garancia része, az olyan régiókban élő fiataloknak nyújt támogatást, ahol az ifjúsági munkanélküliség magasabb volt 25%-nál 2012-ben. A nem foglalkoztatott, oktatásban és képzésben nem részesülő fiatalokat támogatja, és biztosítja, hogy a fiatalok célzott támogatásban részesüljenek Európa azon részein, amelyek a legnagyobb kihívásokkal néznek szembe.
A közös rendelkezésekről szóló rendelet módosítására azért van szükség, mert az IFK-nak a rendelet szövegében rögzített egyedi előirányzata van, és a módosítás nélkül nem biztosítható az IFK 2019. évre tervezett költségvetésének szintje.

Varer, der kan indrømmes fritagelse for eller nedsættelse af særafgiften "octroi de mer" (A8-0112/2019 - Iskra Mihaylova) HU

27-03-2019

A javaslat a legkülső régiók gazdasági tevékenységének és versenyképességének élénkítését célozza anélkül, hogy aláásná a belső piac vagy az EU jogrendjének egységességét, ezért szavazatommal támogattam a strasbourgi plenáris szavazás során.

Den Europæiske Fond for Regionaludvikling og Samhørighedsfonden (A8-0094/2019 - Andrea Cozzolino) HU

27-03-2019

Az Európai Regionális Fejlesztési Alappal és a Kohéziós Alappal kapcsolatos jelentés számos hasznos megállapítást tartalmaz, azonban több olyan, a bevándorlás támogatásával kapcsolatos javaslat is megjelenik az előterjesztésben, amelyekkel nem tudok egyetérteni, ezért a parlamenti jelentés plenáris végszavazásánál tartózkodó álláspontot képviseltem.

Præstationsnormer for nye personbilers og nye lette erhvervskøretøjers emissioner (A8-0287/2018 - Miriam Dalli) HU

27-03-2019

A hazai és az uniós ipar versenyképességének megőrzése érdekében olyan célok kitűzéséért küzdünk, amelyek reálisan elérhetőek az autógyártók számára, ugyanakkor ésszerű kereteken belül támogatják a közlekedés környezetterhelésének csökkentését. Fontos az egyensúly megtartása a környezetvédelmi, ipari, valamint gazdasági célok között. A hazai iparági szereplők véleményét figyelembe véve úgy gondolom, hogy a javaslatban meghatározott cél túl ambiciózus, annak elérése túl nagy terhet róna az ipari szereplőkre.
A környezetvédelem mellett Magyarország és az Unió ipari versenyképességének megőrzése egyaránt kiemelt érdek, ezért szem előtt kell tartani az autóipari ágazat szempontjait is. Magyarország gazdaságpolitikai célja tovább erősíteni a nemzeti ipart, a hazánkban működő autóipari vállalatok helyzetének erősítésével elősegíteni új munkahelyek létrejöttét, valamint támogatni a járműgyártásban a hazai hozzáadott érték növekedését, úgy, mint a beszállító kis- és középvállalatok verseny- és exportképességét. Mindezen szempontokat figyelembe véve a magyar néppárti nem támogattam a jelentést.

Reduktion af visse plastprodukters miljøpåvirkning (A8-0317/2018 - Frédérique Ries) HU

27-03-2019

A jelentés számos pontját támogattam, hiszen az egyszer használatos műanyagtermékek és a műanyagot tartalmazó eszközök súlyos problémát jelentenek a tengeri hulladékok szempontjából, és komoly kockázatot jelentenek a tengeri ökoszisztémára, a biológiai sokféleségre és az emberek és állatok egészségére nézve. A döntéshozóknak nagy felelősségük van a lakosság megfelelő tájékoztatását illetően.
A hulladék keretirányelv előírásainak megfelelően Magyarországon 2015. január 1-jétől a települési papír-, üveg-, műanyag, fém- és zöldhulladék tekintetében kötelezővé vált az elkülönített hulladékgyűjtési rendszer alkalmazása annak érdekében, hogy a szelektíven gyűjthető hulladékok nagyobb arányú és tisztaságú visszagyűjtését és az uniós jogszabályok által előírt hasznosítási arányokat elérjük.
Települési papír-, műanyag- és fémhulladékok tekintetében házhoz menő szelektív gyűjtési rendszert alakítottunk ki. A szelektív gyűjtéshez kapcsolódó beruházások megvalósítása jellemzően uniós társfinanszírozású projektek keretében történt, így 2015 márciusáig 62 projekt valósult meg. Az újabb, most javasolt rendszer bevezetésével a beszerzett eszközök nagy része feleslegessé, a beszerzett gyűjtőjárművek kapacitása kihasználatlanná válna, így a projektekhez tartozó költség-haszon elemzések tervszámai nem lesznek tarthatók. Ezért a tartózkodtam a végszavazáson.

Fælles bestemmelser for Den Europæiske Fond for Regionaludvikling, Den Europæiske Socialfond Plus, Samhørighedsfonden og Den Europæiske Hav- og Fiskerifond og om finansielle regler for nævnte fonde (A8-0043/2019 - Andrey Novakov, Constanze Krehl) HU

27-03-2019

A jelentés intézményközi tárgyalások folyamatában lezajlott első olvasatát hagyta jóvá az Európai Parlament márciusi strasbourgi plenáris ülése. A szavazás során támogató álláspontot képviseltem.

Indsigelse jf. forretningsordenens artikel 105, stk. 3: Asyl-, Migrations- og Integrationsfonden (B8-0214/2019) HU

27-03-2019

Az Európai Bizottság a mostani (2014 - 2020) Migrációs Alap II. mellékletét módosítaná egy felhatalmazáson alapuló rendelettel. Az alapvetően technikai jellegű módosítás célja, hogy a melléklet szövegébe bekerüljön az úgynevezett „ellenőrzött központok” fogalma. Viszont ez a fogalom nem létező az uniós jogban és az Európai Bizottság sem kíséreli meg annak meghatározását.
Ameddig ezek az „ellenőrzött központok” unión belül felállított központok, és ameddig pontos definíció hiányában nem lehet egyértelműen leválasztani a kötelező relokációt ezen „ellenőrzött központok” fogalmáról, addig számomra elfogadhatatlan a Bizottság javaslata. Magyarország álláspontja szerint ezeket a migrációs központokat a harmadik országok területén kellene felállítani, mivel már az Unió területén kívül szét kell választani a gazdasági migránsokat a valódi menekültektől. Ezért a FIDESZ néppárti delegáció tagjaként szavazatommal támogattam a felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelettel szembeni kifogás emelését.

Ophavsret på det digitale indre marked (A8-0245/2018 - Axel Voss) HU

26-03-2019

A Parlamentben a néppárti német jelentéstevő által vitt szerzői jogi dosszié fő törekvése az volt, hogy kezelje a multinacionális tartalomszolgáltató cégek azon üzleti gyakorlatát, hogy felhasználási engedély és jogdíjfizetés nélkül jelenítenek meg szerzői jog által védett műveket. A három uniós intézmény végül olyan megoldást dolgozott ki, ami semmilyen kötelezettséget nem ró a felhasználókra, de megvédi a szerzőket attól, hogy jogtalanul elessenek a munkájukért őket megillető tisztességes javadalmazástól.
Másik fontos eredménye a megállapodásnak, hogy támogatja a hagyományos szerkesztőségeket és újságírókat abban, hogy a multinacionális híraggregátor-szolgáltatóktól (pl. Google News) jogdíjakat tudjanak beszedni a sajtókiadványok részleteinek közléséért. Mind a Színházi Dolgozók Szakszervezete, mind a Magyar Lapkiadók Egyesülete, mind pedig a magyar kormány támogatta a jelentést.

Særlige bestemmelser for målet om europæisk territorialt samarbejde (Interreg) (A8-0470/2018 - Pascal Arimont) HU

26-03-2019

Az európai területi együttműködés jelentős európai hozzáadott értékkel bír, és nagymértékben hozzájárult az európai kohézió erősítéséhez az elmúlt évtizedekben. A strasbourgi plenáris ülésen a kapcsolódó szavazáson támogató álláspontot képviseltem, mivel a Parlament javaslatainak többsége hatékonyan szolgálja az európai területi együttműködés előmozdítását, és számos olyan megállapítást tesz, mely az Európai Bizottság rendelettervezetének jobbá tételét szolgálja.
Ilyen többek között az adminisztratív követelmények egyszerűsítésének szorgalmazása, a Bizottság által csökkenteni javasolt társfinanszírozási arány megemelésének javaslata vagy a támogatási időszak kezdetére javasolt nagyobb mértékű előfinanszírozás.

Grundlæggende rettigheder for mennesker af afrikansk afstamning (B8-0212/2019) HU

26-03-2019

Minden jellegű megkülönböztetés - legyen az faji, etnikai, vallási, nyelvi - elfogadhatatlan számunkra az élet bármelyik területén, legyen az igazságszolgáltatás, oktatás vagy szociális szolgáltatás. Az Európai Parlament állásfoglalása az afrikai származású emberek alapvető jogairól Európában a gyarmatosítás és a rabszolga-kereskedelem örökségével próbál szembenézni és egyértelműen a posztkoloniális országok problémáit veszi számba. Mivel Magyarországon ez a probléma nem létezik, hiszen nem rendelkezik gyarmattartó múlttal, ugyanakkor demográfiai problémáit sem a legális migráció útján kívánja rendezni, ezért - bármilyen jellegű etnikai megkülönböztetést, rasszizmust elfogadhatatlannak tartva - tartózkodtam a végszavazásnál.

Decharge 2017: EU's almindelige budget - Kommissionen og forvaltningsorganerne (A8-0110/2019 - Inés Ayala Sender) HU

26-03-2019

(A8-0110/2019) Jelentés az Európai Unió 2017. évi pénzügyi évre szóló általános költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről, III. szakasz – Bizottság és végrehajtó ügynökségek. Az Európai Számvevőszék 2017-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2017. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Bizottságra és végrehajtó ügynökségekre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését.
A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapította, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2017-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.

Decharge 2017: Revisionsrettens særberetninger i forbindelse med decharge til Kommissionen for regnskabsåret 2017 (A8-0088/2019 - Inés Ayala Sender) HU

26-03-2019

Az Európai Számvevőszék a 2017-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2017. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésére vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A Számvevőszék különjelentéseiről készített szakbizottsági jelentést az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Szakbizottsága februári ülésén fogadta el. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.

Decharge 2017: EU's almindelige budget – 8., 9.,10. og 11. EUF (A8-0107/2019 - Marco Valli) HU

26-03-2019

Az Európai Számvevőszék 2017-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2017. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a nyolcadik, kilencedik, tizedik és tizenegyedik Európai Fejlesztési Alapra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni.
A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2017-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.