Andrea BOCSKOR : Written explanations of vote 

Is féidir le Feisirí míniú i scríbhinn dá vóta sa suí iomlánach a thíolacadh. Riail 194

HU  
 

Az Európai Parlament képviselői már több mint tíz éve kérik a mobiltelefonokhoz, táblagépekhez és e-könyv-olvasókhoz és más elektronikus eszközökhöz egységesen illeszkedő mobiltöltők bevezetését, azonban ezidáig nem történt érdemi előrelépés. Az ágazati szereplők közötti önkéntes megállapodás sajnos eredménytelennek bizonyult, így a piacon forgalomban lévő különféle töltők továbbra is túlzott költségeket és kellemetlenséget okoznak a fogyasztóknak.
Ezen kívül, világszerte évente mintegy 50 millió tonna e-hulladék halmozódik fel a feleslegessé vált töltők következtében. A fent kifejtett indoklásra tekintettel, pozitív szavazatommal támogatom az egységes töltőkről szóló állásfoglalási indítványt. Fontosnak tartom, hogy Európai Bizottság hozzon megfelelő jogi intézkedéseket hozzon megfelelő jogi intézkedéseket az egységes mobiltöltők bevezetése érdekében, illetve ismertesse a témát érintő hatásvizsgálat eredményeit.

HU  
 

A jelentés ajánlásokat fogalmaz meg az EU számára, hogy mely emberi jogi szempontokat helyezzen előtérbe a harmadik államokkal szemben folytatott külpolitikájában. Kiáll a gyermekek, a fogyatékossággal élő személyek, az etnikai kisebbségek jogai, valamint a vallás szabadsága mellett. A jelentés a közel-keleti keresztényeket a legkiszolgáltatottabb vallási csoportok közé sorolja és felszólítja az EU-t és a tagállamokat, hogy továbbra is alakítsanak ki szövetségeket, hogy pozitív változást érjenek el a vallásszabadság terén. Mindezekre tekintettel a szöveg nagy részét támogatni tudtam.
Ugyanakkor komoly hiányosság, hogy a jelentés többször is hivatkozik az EU hatáskörébe nem tartozó területekre, például a szexuális és reproduktív egészség és jogok esetében, az erre vonatkozó részeket nem tudtam támogatni.
Komoly probléma, hogy a jelentés többször is hivatkozik az ENSZ globális migrációs csomagjára, annak ellenére, hogy több EU-s tagállam is ellene szavazott, köztük Magyarország. Éppen ezért a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegáció tagjaként ez ellen szavaztam. Ugyanígy nem tudtam támogatni a migráció legális csatornáira és az NGO-k Földközi-tengeren végzett tevékenységére való utalást. A Fidesz-KDNP delegációja elutasítja az illegális migrációt és az ENSZ migrációs csomagjának tartalmát és arra bármi féle hivatkozást, ezért a végszavazásnál tartózkodtunk.

HU  
 

A közös kül- és biztonságpolitika végrehajtásáról szóló éves jelentés a tagállamok és azok polgárainak biztonságát közvetlenül vagy közvetve érintő kihívásokkal foglalkozik, mint a terrorizmus – különösen a dzsihádizmus –, a kibertámadások, az ellenőrizetlen migrációt előidéző regionális konfliktusok, az uniós tagállamok energiaellátásával kapcsolatos feszültségek vagy a szervezett bűnözés növekedése. Egyetértek a jelentéssel, hogy az Európai Unió külpolitikájának legfőbb célja a biztonság és a stabilitás biztosítása kell legyen, közben hatékony választ adva a globális kihívásokra.
Viszont nem értek egyet a jelentésnek a minősített többségi szavazásra való áttérést – ha csak általánosan is – említő paragrafusával, mivel az a tagállami szuverenitás csökkenésével járna. Az eljárás főleg a kisebb tagállamoktól venné el a lehetőséget, hogy számukra fontos kérdésekben befolyásolni tudják az EU külpolitikáját, és egyenlő mértékben jelenítsék meg szuverén nemzeti érdekeiket. Ezért a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegáció tagjaként ez ellen a paragrafus ellen szavaztam.

HU  
 

A közös biztonság- és védelempolitika végrehajtásáról szóló jelentés azokat a biztonságpolitikai célokat fogalmazza meg, amelyeket a magyar kormány is erőteljesen támogat, mint a terrorizmus felszámolása, a határok hatékony védelme, valamint a béke és stabilitás megőrzése.
Nagyon szerencsésnek tartom, hogy az éves jelentés kiemelten foglalkozik a nyugat-balkáni régióval, amelyet nagyon fontosnak tart az EU biztonsága és stabilitása szempontjából. A szöveg hangsúlyozza, hogy javítani kell a régióban az uniós szerepvállalást és koordinációt. Az EU nyugat-balkáni politikájának céljaként ezen országok csatlakozáshoz vezető úton való segítését jelöli meg, amely céllal teljesen egyetértek.
A jelentés aggodalommal tekint az Ukrajnában kialakult helyzetre, és elismeri, hogy szomszédságban való aktív szerepvállalás az EU érdekében áll, támogatja Ukrajna függetlenségét, szuverenitását és területi integritását és továbbra is elítéli a Krím-félsziget és a Donyec-medence jogellenes elcsatolását.
Viszont nem értek egyet semmilyen tagállami szuverenitáscsökkentést előidéző strukturális változással, sem a jelentésnek a minősített többségi szavazásra való áttérést - ha csak általánosan is - említő paragrafusával, mivel az a tagállami szuverenitás csökkenésével járna. Az eljárás főleg a kisebb tagállamoktól venné el a lehetőséget, hogy számukra fontos kérdésekben befolyásolni tudják az EU külpolitikáját, és egyenlő mértékben jelenítsék meg szuverén nemzeti érdekeiket. Ezért Fidesz-KDNP európai parlamenti delegáció tagjaként az ezt célzó paragrafusok ellen szavaztunk.

HU  
 

Az elfogadott állásfoglalás vitaindító, procedurális dokumentum, amely az Európai Parlament álláspontját tartalmazza az intézményközi megállapodás előkészítéséhez. Egyetértve az állásfoglalás szükségességével és fontosabb megállapításaival az alábbiak hangsúlyozása szükséges. A konferencia esélyt kínál arra, hogy az Európai Unió lépéseket tegyen a megrendült bizalom visszaállítása érdekében. Az európai integrációt a nemzeti alkotmányok teszik lehetővé, az Európai Unió pedig a tagállami alkotmányoknak köszönheti létét. Az Európai Unió olyan érdek és értékközösség, amelynek pillérei alulról felfelé ívelnek és jelmondata az egység a sokszínűségben. Az európai identitás csak a tagállami identitások elismerése és tisztelete mellett épülhet ki.
A tagállamok polgárainak véleményének megismerése nem szolgálhat alapul arra, hogy felesleges ideológiai viták akadályozzák a konszenzus létrejöttét. A konferenciának egyszerre kell tisztelnie a tradíciót és képviselnie a megújulást. Az alapító atyák és a kereszténydemokrácia eszméjének tisztelete mellett olyan új kérdésékre is választ kell adni, mint pl. az európai életmód megőrzése. A konferencia nem feledkezhet meg olyan fontos, horizontális érdekeltségű témákról sem, mint az Európai Unió versenyképessége, az Európai Unió bővítése, a szomszédságpolitika valamint Európa demográfiai helyzete és a migráció helyes kezelése. A konferenciának minden lehetséges opciót meg kell vitatnia, mert csak ez biztosíthatja a megfelelő döntéshozatalt.

HU  
 

A klímaváltozás valós folyamat, valós veszély. Ezért csupán fölösleges szójáték, hogy vészhelyzetről, vagy sürgősségről beszélünk, a lényeg a cselekvés. Szavak után tettekre van szükség a klímavédelemért. Az EP mai döntései a magyar nemzeti érdekeknek megfelelően megteremtették az alapot és az Európai Unió kötelezettségét arra, hogy Brüsszel konkrét klímavédelmi intézkedésekre végre megfelelő uniós pénzügyi forrásokat biztosítson a tagállamoknak a kitűzött klímacélok eléréséhez, ezért szavazatommal támogattam az állásfoglalási indítványt.

HU  
 

Az EP döntései a magyar polgárok, különösen a jövő nemzedékek érdekeinek megfelelően megteremtik az alapot és az Európai Unió kötelezettségét arra, hogy Brüsszel konkrét klímavédelmi intézkedésekre végre megfelelő uniós pénzügyi forrásokat biztosítson a tagállamoknak a 2050-es klímacélok eléréséhez, ezért szavazatommal támogattam az állásfoglalási indítványt.

HU  
 

Az Isztambuli Egyezményhez való csatlakozás kérdése tagállami kompetencia. Sajnálatos, hogy az EP határozata erre nincs tekintettel, és bekerült egy a tagállamokat csatlakozásra felszólító módosító. Természetesen a nők védelmét fontos szem előtt tartanunk, de a tagállami szuverenitási jogköröket nem szabad figyelmen kívül hagyni. Mivel az Európai Parlamentnek nincs jogosultsága a tagállami szuverenitási kérdésekbe beleszólni, így a szavazatommal tartózkodtam a végszavazásnál.

HU  
 

A leköszönő Juncker-bizottság számos területen gyenge teljesítményt nyújtott, nem tudta megfékezni az illegális bevándorlást, miközben hagyta az Egyesült Királyságot elindulni az Európai Unióból való távozás felé. Ideje lezárni az elmúlt ötéves időszakot és egy új összetételű Európai Bizottsággal újrakezdeni a munkát. Az új Bizottsággal szembeni legfontosabb elvárásaim: állítsa meg a bevándorlást, a nemzetek Európáját támogassa, az uniós intézmények pedig ne a tagállamokkal szemben politizáljanak, továbbá védje meg a keresztény kultúrát. A fenti feltételek teljesülésének reményében megelőlegezett bizalommal támogattam szavazatommal az új, von der Leyen-féle Európai Bizottságot.

HU  
 

A Bizottság javasolja az Európai Unió Szolidaritási Alapjának igénybevételét a 2019-ben Görögországban bekövetkezett súlyos időjárási jelenségekkel kapcsolatos pénzügyi támogatás nyújtása céljából. 2019 februárjában Kréta nyugati részét súlyosan sújtotta egy ciklon, amelyet rendkívül heves esőzések kísértek. Az ebből következő áradások és földcsuszamlások tragikus módon emberéleteket követeltek, falvakat zártak el a külvilágtól Réthimno és Chania térségében, továbbá jelentős károkat okoztak az infrastruktúrában, különösen az úthálózatban, és tönkretették a mezőgazdasági termelést.
Jelentős károk érték a töltéseket, a vízelvezető rendszereket, a villamosenergia-hálózatot és a magáningatlanokat is, amelyek főként pénzügyileg hátrányos helyzetű háztartások tulajdonában vannak. Az Európai Parlament emlékeztet arra, hogy az Európai Unió Szolidaritási Alapjának célja, hogy a szolidaritás kifejezéseként gyorsan és hatékonyan reagáljon a vészhelyzetekre; e tekintetben hangsúlyozza, hogy az alapon keresztül nyújtott pénzügyi támogatás végső felszabadításához kapcsolódó belső eljárások nem okozhatnak semmilyen késedelmet, mivel a természeti katasztrófák általában olyan jelentős károkat okoznak, amelyek súlyosan megzavarják az emberek mindennapi életét és a helyi gazdaságokat.
Az EP hangsúlyozza, hogy sürgősen szükség van az Európai Unió Szolidaritási Alapján keresztüli pénzügyi támogatás elérhetővé tételére a 2019-ben természeti katasztrófa által sújtott valamennyi régió számára. A fentiek miatt szavazatommal támogattam az EP jelentés elfogadását.

Teagmháil